Oldal kiválasztása

 

Ügbynökségünk készítette a Bosch és leányvállalatai teljes belső kommunikációs stratégiáját.

A Hungaroringen a „Tiéd a pálya” elnevezésű toborzónap kiemelt fókuszpontja volt a vállalat employer branding tevékenységének.
A cél az volt, hogy a Bosch közelről, élményszerűen mutassa be a szervezetnél kínálkozó karrierlehetőségeket a végzős és a szakirány választás előtt álló mérnök hallgatóknak. 8, akkor még egyedülálló, és Bosch fejlesztést tartalmazó gépjárművet mutattunk be a résztvevőknek, miközben Opel túra autóversenyt szerveztünk profi versenyzők jelenlétével. Természetesen nem maradhatott el Kőhalmi Zoltán mérnök tematikájú stand-up showja sem, de interaktív technikai kiállítást is szerveztünk a helyszínre. Az rendezvényen 450 diák jelent meg, amit követően körülbelül 300 résztvevő adta be jelentkezését a Bosch vállalatához.